Page 10 - 2021_Hepa absztrakt_suppl.indd
P. 10

Előadás-kivonatok / Abstracts



                 használó nagyobb eséllyel kerül be a kezelésbe, illetve  Az első hazai eredmények
                 nagyobb eséllyel végzi el azt. A HepaGo Project indulása  Az  általunk  végzett  kutatás  adatainak  elemzése  során
                 óta több, mint 50 klienst juttattunk be a gyorstesztes re-  a WHO ACE-IQ kategóriái alapján dolgoztunk. Az első
                 aktív eredményt követően PCR vizsgálatra, pozitív vírus  statisztikai eredményeink 252 fő adatainak elemzésével
                 vizsgálat esetében pedig közel 60%-uk részesült gyógy-  születtek. A kutatás második szakaszában már 651 vizs-
                 szeres terápiában. Az előadásunk során ismertetni fogjuk  gálati személy adataival dolgozhattunk, s az első szakasz
                 a szociális munkások szerepét és feladatait a szűrésben,  eredményeihez hasonló összefüggéseket találtunk. Az
                 kezelésbe juttatásban.                             eredmények azt mutatták, hogy a szenvedélybetegek
                 Szeretnénk, ha a prezentációnk a korábbi tapasztalatok  szignifikánsan több negatív gyermekkori élményt éltek
                 bemutatásán túl a további távlatokról való együtt gondol-  át,  nem  szenvedélybeteg  társaikhoz  képest.  A  szenve-
                 kodásra is hívná az érdeklődőket.                  délybetegség kialakulásának valószínűsége 6,4-szer na-
                                                                    gyobb a 12 ACE-t megtapasztalók körében, mint azok
                                                                    között, akik egyetlen negatív gyermekkori élményt sem
                 6. A KÁBÍTÓSZER-HASZNÁLAT                          éltek át. A vizsgálatok során összefüggést találtunk a ne-
                 ÉS EGYÉB FÜGGŐSÉGEK LELKI                          gatív gyermekkori élmények és a szorongás, a depresz-
                 EREDETE                                            szió, az iskolai teljesítmény, a baráti- és partnerkapcso-
                                                                    latok, a hányás előfordulása, a székrekedés és hasmenés
                                                                    váltakozása, valamint az önsértés és az öngyilkosságra
                 Gál Martina
                 Európai Prevenciós és Terápiás Medicina Alapítvány  késztető gondolatok, és az öngyilkossági kísérletek el-
                                                                    követése között is.

                                                                    Irodalom
                 A negatív gyermekkori élmények                     1. Felitti VJ, Anda RF, Nordenberg D, Williamson DF, Spitz AM, Edwards V,
                 A negatív gyermekkori élmények (Adverse Childhood   Koss MP, Marks JS. Relationship of Childhood Abuse and Household Dy-
                                                                    sfunction to Many of the Leading Causes of Death in Adults. The Adverse
                 Experiences, vagyis ACE-ek) egészségkárosító hatását,   Childhood Experiences (ACE) Study. American Journal of Preventive Medi-
                 valamint bizonyos pszichés jellemzőkkel kapcsola-  cine 14(4): 245-258, 1998
                                                                    2. Shanta RD, Anda RF, Felitti VJ, Chapman DP, Williamson DF, Giles WH.
                 tos összefüggéseit már több kutatás igazolta. Az első   Childhood  Abuse, Household Dysfunction,  and the Risk of  Attempted
                 eredmények már 1998-ban megszülettek Amerikában,   Suicide Throughout the Life Span. Findings From the Adverse Childhood
                                                                    Experiences Study. Journal of the American Medical Association 286(24):
                 amelyeket V.J. Felitti, R.F. Anda és munkatársaik az Ad-  3089-3096, 2001
                 verse Childhood Experiences (ACE) Study, vagyis Nega-  3. World Health Organization. Adverse Childhood Experiences International
                                                                    Questionnaire. In: Adverse Childhood Experiences International Question-
                 tív Gyermekkori Élmények Tanulmányban mutattak be.   naire (ACE-IQ). 2018
                 A kutatás során egy általuk kifejlesztett, átfogó, 10 ACE   https://www.who.int/violence_injury_prevention/violence/activities/adver-
                                                                    se_childhood_experiences/en/
                 kategóriát tartalmazó kérdőívet alkalmaztak. A negatív
                 gyermekkori  élmények  10  kategóriája  a  következő:  1/
                 pszichológiai-, 2/ fizikai-, 3/ és szexuális bántalmazás;
                 4/ érzelmi- és 5/ fizikai elhanyagolás; 6/ szülők el- vagy  7. A GYOMOR-BÉLRENDSZER
                 különválása; 7/ anya ellen elkövetett erőszak; 8/ szen-  ÉS A MÁJ ÉRINTETTSÉGE COVID-19-
                 vedélybeteg felnőtt a gyermekkel egy háztartásban; 9/  FERTŐZÉSBEN
                 olyan felnőtt a háztartásban, aki depresszióban vagy
                 pszichiátriai betegségben szenvedett, vagy öngyilkos-  Rókusz László prof. dr.
                 ságot kísérelt meg; és végül 10/ olyan felnőtt a háztar-  MH EK Honvédkórház, Budapest
                 tásban, aki volt börtönben (1).
                 A kutatás eredményei alapján a válaszadók 36,4%-a nem
                 számolt be egyetlen gyermekkorban átélt negatív él-  A 2019. év végén súlyos lefolyású, új coronavirus okozta
                 ményről sem, ezzel szemben 21,5%-uk három vagy több  fertőzés alakult ki Wuhanban, Kínában. A világjárvány
                 negatív gyermekkori élményt említett, míg 12 %-uk négy  mostanra éri el a 4. hullámot. A CDC és hazai adatok is
                 vagy több ilyen tapasztalást is átélt (2). Kimutatták, hogy  azt mutatják, hogy a kórkép mintegy 81%-ában enyhe,
                 az ACE-ek halmozódásával további egészségkárosító ma-  14%-ában súlyos és kb. 5%-ában kritikus lefolyású. Az
                 gatartásmódok kockázata is növekszik. A négy, vagy több  összesített halálozási arány Kínában 2,3%-os, az USA-
                 mint négy ACE-t átélő személyeknél, összehasonlítva  ban 5%-os. A COVID-19 fertőzés leggyakoribb klinikai
                 azokkal, akik egyet sem éltek át, 12,2-szer nagyobb volt  megnyilvánulása a COVID-19 pneumónia, jellegzetes ra-
                 az öngyilkosság elkövetésének kockázata, 7,4-szer akkora  diológiai képpel. A mikrobiológiai diagnosztika legfon-
                 az alkoholizmus, valamint 10,3-szer nagyobb a droghasz-  tosabb eleme az időben elvégzett nasalis és nasopha-
                 nálat kockázata (1). A vizsgálatot később több országban  ryngealis nukleinsav amplifikációs teszt. A COVID-19
                 megismételték, s 2018-ban az Egészségügyi Világszerve-  betegségnek számos szisztémás manifesztációja ismert.
                 zet (WHO) is megalkotta a maga Negatív Gyermekkori  A COVID-19 betegek 10%-ában jelentkezik gasztroin-
                 Élmények kérdőívét, a WHO ACE-IQ-t, amely már 13 ACE  tesztinális tünet (hányinger, hányás, hasmenés, étvágy-
                 kategóriát képes feltárni (3).                     talanság). Ezek a betegek kórházi kezelése elhúzódó.



              8   Central European Journal of Gastroenterology and Hepatology
                  Volume 7, Supplementum 3 / September 2021





                                                                                                                 2021.08.26.   14:46:38
         2021_Hepa absztrakt_suppl.indd   8                                                                      2021.08.26.   14:46:38
         2021_Hepa absztrakt_suppl.indd   8
   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15