Page 4 - Take Home Message – XXXIV. MOT KONGRESSZUS
P. 4

4   Take Home Message                                           XXXIV. MOT KONGRESSZUS

               Befektetés a magyar onkológia jövőjébe


               Interjú prof. dr. Polgár Csabával, a MOT elnökével


                                  Melyek azok  Céljaink elérésében fontos felület  Az utóbbi időben szakmapolitikai
                                  a legfonto-     lesz a MOT honlapja, amelynek  szempontból igen jelentős eredmé­
                                  sabb tervek,  szerkezeti és tartalmi megújítása,  nyeket értünk el az onkológia terü­
                                  amelyeket a  illetve élővé és interaktív felületté  letén.  Megújítottuk  a  Nemzeti
                                  Magyar On-      tétele frissen megválasztott főtit­  Rákellenes Programot, ami – to­
                                  ko lógusok Tár-  kárunk, Patócs Attila professzor úr  vábbi 5 másik népegészségügyi
                                    sasága  elnö-  feladata lesz.                    programmal együtt – a kormány ál­
                                  keként min den-  Emellett a pandémia hullámainak  tal is elfogadásra került. Az elmúlt
                                  képpen sze ret-  levonulása után szükség lesz a nép­  évben – az EMMI és a NEAK tá­
               ne megvalósítani?                  egészségügyi daganatszűrések akti­  mogatását elnyerve – végre megol­
               Az eddigi eredmények megőrzésén  vitásának fokozására is. A járvány  dódott a molekuláris patológiai di­
               kívül – remélve, hogy a COVID­19­  idején értelemszerűen csökkent a  agnosztikai vizsgálatok finanszíro­
               járvány lecsengése ezt lehetővé te­  szűrővizsgálatokon való részvételi  zása az arra felkészült regionális és
               szi – a MOT aktivitását minden te­  hajlandóság, hiszen tünet­ és pa­  országos, illetve egyetemi közpon­
               rületen szeretném felpezsdíteni a  naszmentes honfitársaink kerülték  tokban. A felállt Országos Moleku­
               pandémia előtti szintre, de ha lehet  a felesleges kontaktusokat. Ha el  láris Onkoteam pedig tudományos
               még annál magasabbra is téve a  akarjuk kerülni, hogy a COVID­19  bizonyítékokra alapozott szakmai
               mércét. Fontos elnöki célkitűzé­   okozta halálozás után a daganatos  kontrollt biztosít ezeknek a vizsgá­
               sem, hogy a MOT Fiatal Onkoló­     mortalitás is emelkedjen, akkor  latoknak az indikációjához. Megol­
               gusok  Szekciójával  (FIOSZ)  kar­  helyre kell állítanunk, illetve tovább  dódott a modern sugárterápiás
               öltve a fiatalokat jobban bevonjuk a  kell növelnünk  a szűrővizsgálato­  beavatkozások (brachyterápia, in­
               társaság életébe és olyan tudomá­  kon való részvételi arányt. Terveim  tenzitás modulált és képvezérelt su­
               nyos programokat szervezzünk a  szerint erre a MOT – reményeim  gárkezelés) finanszírozása is. Az
               részükre, amiken jelentős többsé­  szerint kormányzati, indusztriális  idei évtől pedig a kor mány zat biz­
               gük aktívan részt is vesz. Ehhez ter­  és civil szervezetek támogatásával  tosítja a leányok után immár a 13
               mészetesen a fiataloknak megfele­  – megpróbálna egy országos nép­    éves fiúgyermekek ingyenes HPV
               lő társasági kísérő programokat is  szerűsítő kampányt indítani.  elleni védőoltását is.
               fogunk szervezni. Ennek jegyében  Remélhe tő en a 2022­es választások  A közeljövő orvostörténelmi je­
               már a jövő évben, szeptemberben  után erre a járványügyi helyzet is   lentőségű feladata a robotsebé­
               egy 3 napos rendezvényt szerve­    lehetőséget fog adni.              szet bevezetése az onkológiában.
               zünk Balatonfüre den, aminek első  Általánosságban pedig szeret­      Az Országos Onkológiai Intézet­
               másfél napja a FIOSZ kongresszus  ném, ha a MOT eddig is megkér­      ben (OOI) és a Jahn Ferenc Kór­
               lesz, míg a második másfél napon  dőjelezhetetlen vezető szerepe a    ház Urológiai Osztályán még idén
               idősebb tagtársaink csatlakozásával  magyar onkológiai tudományos     decemberben telepítésre kerülő
               a Gyógyszerterápiás Szekció (volt  társaságok és szervezetek között   robotsebészeti eszközökkel 2022
               MAGYOT) szokásos konferenciá­      tovább erősödne, amit nem az       legelején megtörténhetnek az el­
               ját is megtartjuk. A fiatalok rendez­  esetlegesen meglévő érdekellen­  ső daganatsebészeti műtétek.
               vényének támogatására igyekszünk  tétek fenntartásával, hanem a to­   Ter mé szetesen addig a robotse­
               megnyerni a gyógyszercégek támo­   vábbi integráció és multidiszcipli­  bészet finanszírozásáról szóló
               gatását, hiszen a jövőt a fiatalok  náris együttműködés mentén,       rendeletek is kihirdetésre kerül­
               biztosítják és idejében kell felkarol­  illetve a szakmai kiválóság és a  hetnek.
               nunk őket, hiszen ez egyben befek­  tagjaink igényeinek és elvárásai­  A következő év/évek feladata,
               tetés a jövőbe, a magyar onkológia  nak kielégítése irányába tett társa­  hogy a Nemzeti Rákellenes Prog­
               jövőjébe.                          sági működéssel szeretnénk elérni.  ram célkitűzései mentén az EMMI
               Biztos  vagyok  abban  is,  hogy  az                                  és az OOI által kidolgozott orszá­
               újonnan megalakult Kísérletes  Milyen feladatokat lát a jövőben a  gos onkológiai eszközfejlesztési
               Onkológia és Patológia Szekció is  szakmapolitikában? Ön szerint me-  program megvalósításához szüksé­
               új perspektívát nyit a MOT tudo­   lyek a hazai onkológiai ellátás erős-  ges nemzeti és/vagy európai uniós
               mányos életében.                   ségei és fejlesztendő területei?   forrás is biztosítható legyen.
   1   2   3   4   5   6   7   8   9